"Hajnal lehet az átigazolási szezon meglepetése" pepsifoci.hu
Egy érdekes listával lepte meg olvasóit az egyik angol nyelvű futballblog, ahol azokat a játékosokat vették számba, akik a téli átigazolási szezon keresett játékosai lehetnek. A bleacherreport.com szerint a Stuttgart magyar középpályását, Hajnal Tamást is megkörnyékezheti több európai csapat is, mivel az utóbbi időben a partvonalra került a sváb együttesnél.
Egy ismert fociblog, a bleacherreport.com készített egy hetes listát azokról a Nyugat-Európában futballozó játékosokról, akik könnyen a téli átigazolási szezon slágerei lehetnek, mivel bár korábban többször is bizonyítottak, jelenlegi nem igazán számolnak velük csapatuknál.
Ezen lista első helyén említik meg Hajnal Tamást, a Vfb Stuttgart magyar középpályását, aki stabil kezdőként kezdte az idényt, ám az ősz végére rendszeresen a kispadra szorult.
A fenti írásban nem feledkeznek meg Hajnallal kapcsolatban arról, hogy korábban a Borussia Dortmundnak is erőssége volt, és hogy több, mint 50 fellépést tudhat maga mögött a magyar válogatottban. Hajnalról szólva felsorolják azon erényeit is, amelyek vonzóvá tehetik őt egy másik európai csapat számára: eszerint "kreativitásra, hajszálpontos passzokra képes a magyar játékos, aki akkor is meg tudja tartani a labdát, ha egyszerre többen támadják, illetve együtteseiben ő a középpálya vezére" - írják róla.
A szerző arról is szót ejt, hogy magyar futballista úgy szorult ki a Vfb kezdőjéből, hogy a szerinte Hajnal helyén játszó osztrák Raphael Holzhauser semmi különöset nem csinál a posztján.
A lista egyébként Hajnalon kívül is tartogat érdekességet, illetve némi magyar vonatkozást, hisz az a bosnyák Zvjezdan Misimović is szerepel rajta, aki Dzsudzsák Balázs klubtársa a Dinamo Moszkvában - a korábbi alapember Misimovicra a hírek szerint már nem annyira számítanak.
A hetes lista további tagjai: Iago Aspas (Celta Vigo), akit "a spanyol Rooney-ként" emlegetnek, Giorgi Chanturia (Vitesse), aki állítólag a "grúz Messi", illetve a német Oliver Baumann (Freiburg), a horvát Dario Cvitanic (Nice), valamint a svéd Samuel Armenteros (Heracles Almelo)
|